Mátra 115 belülről
A tavalyi mozgásszegény év és a Mátrabércen már rég nem produkált gyenge eredmény után voltak bennem kétségek. Hiába, 95-óta nem voltam 100-as túrán. Ki emlékszik már arra?
Kialvatlanul, még amit tudok, segítek a rajtban. 6:00. A csomagleadásnál több ember várakozik, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg a rajtot. Végre elkezdődött, amiért annyit dolgoztunk. Ismerősök, ismeretlenek jönnek, neveznek, indulnak. 7-után már csak szállingóznak a nevezők. Többre számítottunk, de talán az időjósok sokakat beijesztettek. 8:30-körül felhívom apámat, már Kékesen áthaladt az első 5-ös. Jani is ott tolja! Lassan én is készülődöm, végtére én is indulok, mint bontó. 9:20-kor számomra is elkezdődött a Mátra 115, minden kihívásával együtt. Kiss Petivel jó tempóban haladunk, mígnem a Jagus előtt utolérünk egy 115-öst. Lehetetlenül nagy zsákkal megy. Ködös, párás idő, a gerincen hideg széllel. Jaguson Ernőék megváltásként élik meg jöttünket. Hidegkúton még találkozunk! Úgy legyen!
Oroszlánváron kb. 50 liter vizet kéne meginnunk, de javasoljuk Vincze Gyuláéknak, inkább öntsék ki, minthogy levigyék. Szerintem így is tettek. Szár-hegy előtt két 55-öst érünk utol, így a 115-ös emberünk beelőz, kap egy kis előnyt. Az általam csak huncut pontnak nevezett előre be nem jelentett állomást régi ismerős „Répa” Gergő vállalta. Kapunk egy pecsétet és megyünk tovább. Disznó-kőnél, a kísért túratársak belátják, hogy túlvállalták magukat. Kékes előtt is befogunk egy indulót. Mindhárman kiszállnak, de bízom benne lesz még belőlük Mátra 55, 88 vagy akár 115 teljesítő. Kékesi ellenőrzőponton vár a kis családom. Nagyon megörülök nekik, így bő 20 percet „ebédelünk”. Alighogy elindulunk Kékesről, elkap az első zápor. Szerencsére nem tart sokáig. Újabb huncut pont Som-bokor alatt, amiről még én sem tudok. Kispistázás kizárva, köszönhetően a lelkes önkénteseknek! Parádsasvár előtt is utolérünk egy 115-öst, elég jól megy lefelé, hamarosan befogjuk a Jagusról már ismert emberünket. Újabb zápor kap el, így az „informatikus” ponton (Gyuri volt csoporttársai, a kísérleti nyomkövetés létrehozói) ráérősen tömjük magunkba a pöttyösöket. Galyára embereink bizony belassulnak, ami nem csoda. Galyán a Hérics TE, Pygmea és szentimreiek összefogásában vállalt ponton, egyikük kiszáll. A másikuk nem akar 55-öt, kísérjük tovább Mátraalmásig. Stuller Gyuriéknál befalunk egy-két narancsot. A galyavári huncut pontnál (szintén meglepetés volt a Kékes TE pontőre) túratársunk rádöbben, hogy ez még hosszú szenvedés lenne, ezért a galyai kiszállás mellett dönt. Galyától, a már kihűlt levest belapátolva kényelmesen, saját tempóban haladunk. Nem sietünk, nem futunk, mert valójában a bontást az teszi nehézzé, hogy rendszertelenül váltakozó, nagy iramkülönbséggel haladsz. És a 115 nekünk is 115, azaz 124!
Általam rég nem járt útvonalon elérjük újabb mozgó pontunkat, a Hatökör-uránál, ahol volt gimnáziumi osztályfőnököm a kollégájával teljesített „szolgálatot”. Mátraházán (szintén Hérics TE!), találkozunk az újabb „pácienssel”. De jól halad, így újból csak Lajosházán látjuk, ahol Gyuri szülei halmoznak el mindenféle finomsággal. Itt kezd sötétedni. Mátraszentistván előtt érjük utol „üldözött” társunk. Sajnos belassult. Némi útkeresés a sötétben, majd a Vadvirágban a Ládi Pista által félretett levesünket nem kívánva (köszi a hívást!), zoknicsere és lábgenerál után megyünk tovább. Remélem a kiállt túratársunk szállásproblémája megoldódott! Ismét kényelmesen a saját tempónkban haladunk. Mátraszentistván még csak féltáv. Durva. Szorospatakon, utolérünk 3 embert, nevezetesen Székely Évát, Takács Tamást, és az immáron hatszoros teljesítő Megyesi Balázst! Igen, innentől végig együtt megyünk, mert a nagyon jó állóképességű kis csapat jó tempóban halad. Találkozásunk oka, hogy 9-körül indultak. Részükről meg talán jól is jön, hogy van egy „túravezető”, aki végig ismeri az utat. A Fajzatra szánt depóm valahogy itt landolt, benne egy, a kemények által vodkával fogyasztandó „energiaitallal”. Jó kis csere. Én még sosem ittam ilyet, Gedeon Bélánál meg éppen csak vodka nem volt, így maradtam a sima izonál (őszintén szólva egyáltalán nem hiányzott a depóm, remélem a cserét más sem bánta meg). Ágasváron egyből a csúcsra megyünk. Jobb abban a tudatban kajálni a turistaházban, hogy már megjártuk. Itt befogjuk az előttünk haladó eltévelygő Gábort és Adriánt, akikre frászt hozunk, mert még Hidegkúton és a Muzslán is találkozunk, de onnantól belehúznak. Terv szerint Zsotyek jönne velünk, frissítendő a bontó csapatot, de „elkéredzkedett”. Juhász Janiék sütiéből meg nem tudok enni, pedig tapasztalatból tudom, hogy kiváló. A turistaházban bő óra előnyünk van a szintidőhöz képest, ami még jól jöhet. Kényelmes nyugodt tempót terveztem Fallósra, de Éva előre áll és igen jó tempót diktál. Nesze neked tartalékolás. Nád Bélát felébresztjük egy kérdéssel, mikor lesz a Via Dolorosa. Októberben. Tessék készülni! Mátrakeresztesen még a kutyák sem ugatnak meg. Csak mi nem alszunk? Hidegkúti-nyereg előtt egy srác szembe jön velünk, és határozottan állítja, hogy visszafelé kell menni a turistaházhoz. Ha nem vagyok ott, a kis csapat csúnyán megjárja. Hidegkútra még sötétben érünk fel, de Ernő addig kínál minket mindenféle földi jóval, hogy elkezd pirkadni. Nagyparlagig alvajárók lettünk. Egymást ásítjuk túl. Gráczyt megkíméljük, nem keltjük fel. Pecsételünk magunknak. Muzslára fel álmosan, fáradtan… Nem esik jól. Vajon miért? A Zsíros Sanyi által felcipelt víz aranyat ér!
De rossz lefelé menni. Diós-pataknál a két órás előny tudatában megreggelizünk. Lassan daráljuk be a távot. János-vára, 100. kilométer. A Havas már rég uralja a tájat, de nem akar közeledni. De mindenre sor kerül. A Havasra a levágás eszembe juttatja azt a jó kis dzsungelharcot, amikor bozótot irtottunk. Balázst bevárom, így a többiek után néhány perccel érünk fel a csúcsra. Süt a nap, fáradtan sütit csipegetünk, és még 20 km hátra van. Fajzatig kis pihentető lefelé. Molnár Tamás megörül, hogy már itt vagyunk. Ülünk és meredten isszuk az izot és rágcsálunk valamit. Itt érezem magam igazán fáradtnak. Bezzeg Takács Tamás mindig fittnek néz ki, ő bírja a legjobban. De minket sem kell siratni. Balázs áll előre és egész jó tempót diktál Káváig. Simon Petiéket csak pár deci víztől szabadítjuk meg. A monotonitás mindenkin kijön. Éva a beígért éneklés helyett zenét hallgat, Kiss Peti már unja, és fáradt. Valamelyik túráról beugrik neki, hogy egy kellemetlen, emelkedős rész jön Tót-hegyesig. Palacsinták lebegnek a szemem előtt, így diktálom a tempót. Sipos Petiék is örülnek érkezésünknek. Azért 24 órát kinn lenni sem egyszerű! Öt palacsinta észrevétlenül lecsúszik, ez nagyon helyre rak. Világos-hegy még 117 kilométerrel a lábamban is gyönyörű! Andrásnál is vagy 30-40 liter vizet kellene meginnunk, de inkább tűzoltásra használja. Bocs, hogy nem segítettünk a szalagok leszedésében! A dózer út után muszájból kicsit lemaradok. És láss csodát, képes vagyok futva beérni a csapatot, nem is volt rossz. Kiss Peti már nagyon be akar érni, így elől nyomja. Figyelem az órám, fél kettőre biztos beérünk. A cél előtt apósom a fiamat tologatja, első dolgom egy apai puszi. Majd befordulunk a kapun és sok rendező, barát, túratárs fogad, gratulál, örül. Sikerült, bár egyszer sem gondoltam, hogy nem fog menni. Igaz, Mátraalmás előtt a térdem furcsán működött, de nem volt éles fájdalom. No, ott egy kicsit tartottam tőle, de semmi gond nem lett. Sajnos nem maradtam sokáig a célban. A fiamat kellett fürdetni, kajáltatni, altatni. Foghatnám a fiamra, de valójában nekem volt ezekre nagy szükség! Rég voltam ilyen fáradt. Hogyan jellemezném az útvonalat? Durva. Nagyon durva!
A rendezést rendezőként nem akarom megítélni, mondjanak véleményt a teljesítők, a mátrai hősök!
Jövőre repetázunk!